A közös Karácsony a fa talpba faragásával kicsit megfeneklett, mert a papa elméretezte a törzset. Ezért - első alkalommal a Karácsonyok történetében - ki kellett kötni a feldíszített növényt a falhoz. Miután minden a helyére került (legfőképpen, az ajándékok a fa alá), megérkezett a Jézuska, és mindenkinek elhozta, amire vágyott. Mondjuk, nekem ez a Jézuskás sztori egy kicsit sántít, mert nem lettünk eggyel többen az elmúlt napokban, mégis megérkeztek az ajándékok szép sorjában. Anyáék énekeltek, kicsit meghatódtak, és ha jól hallottam, akkor egy vers is született rólam. Közben a velünk utazó vörös kutya elkezdett sántítani, ami Anyáékat megijesztette. Remélem, csak elgémberedtek a tagjai, nincs semmi komolyabb baja. Mivel a súlygyarapodásom nem a legkiegyensúlyozottabb, ezért a doktor néni elkészítette a növekedési görbémet, és Anyát megnyugtatta, hogy minden rendben, a kellő módon szedem fel magamra a grammokat. Jelenleg 5495 gramm a súlyom, szóval, lassan elérem az 5 és fél kilót. Biztos, ami biztos, azért napi eggyel több etetést javasolt Anyának a doktor néni, ami azt jelenti, hogy 6-7 alkalommal "kell" naponta magamhoz vennem az anyatejet. Azért azt a nyugalmat, ami a vidéki nagyiéknál van, érdemes lenne mindenkinek kipróbálnia. Nem siet senki sehova, mégis időben odaérnek az emberek. Csütörtökön még a babafotók is megérkeztek e-mailben (remélem, jól értettem, hogy valami ilyesmiről beszélgettek Anyáék), csak a letöltésükkel (milyen szavak!) gyűlt meg a bajuk. Gyenge térerő ide, lassú internet oda, végül is, sikerült a művelet, és lehetett bennem gyönyörködni az egész családnak. Egyébként, nagyon jó dolgom van, mindig foglalkozik velem valaki, nagyon sokat mosolygok. Apa szerte és széjjel hurcol a lakásban, félteni kezdtem a derekát. Biztos, hogy vissza kell majd mennünk a poros fővárosba?

Pénteken egy hatalmas sétát tettünk a környéken, nagyon jó volt a levegő. Anyáék is élvezték, még akkor is, ha elég hideg volt. Egyébként, nem nagyon szeretem ezt a babakocsis sétálást, mert nem látok ki a kupola miatt. Unalmas a barna fedelet nézni, miközben a cumi sem mindig váltja be a hozzá fűzött reményeimet. Olyankor, amikor nem érzem jól magam a babakocsiban, éktelen ordításba kezdek, és néha elérem a célom. Anya visszavisz, mert nem tud megnyugtatni. Szegény, pedig nem ellene irányulnak ezek a "hóbortjaim", egyszerűen még nem tudom neki elmondani, hogy mi is a bajom tulajdonképpen. Vasárnap aztán leesett a hó, ezért a pesti papa nem indult haza, csak másnap délelőtt vágott neki a nagy útnak. Anya unokatestvére és az ő családja ellenben meglátogatott bennünket. Természetesen, ők is miattam érkeztek, igaz, én egy kicsit nyűgös voltam, ezért nem széles mosollyal vártam őket. Lassan azért "felengedtem", és már nem sírtam el magam Anita néni kezében. Ezalatt a két lányuk remekül szórakozott, mert időközben megérkeztek a lakásba a kutyák is, akik segítettek "elütni" az időt. A nagyobbik lány a mi kutyánkat ringatta álomba az ölében, a kisebbik pedig kergetőzött a másik két túlvezérelt ebbel. Anya unokatestvérének szülei, akik Anya keresztszülei is egyben, sajnos, nem tudtak eljönni, mert az autójuk éppen javítás alatt volt. Azt ígérték, hogy hamarosan bepótolják a látogatást, várom nagyon. Lassan eljön az év vége, jövő hét kedden már 2015-öt írnak a felnőttek. Nem értem pontosan, hogyan működik a naptár, de azt mondogatják, hogy jövőre én már a tavaly születettek táborát fogom erősíteni. Annak még utána kell nézzek, hogy ez mit jelent, de jót - valószínűleg - nem. Csak azt, hogy én is öregszem. Az újév első klaviatúra-csapkodása (vagy mi a szösz!?) még előttem van, gyűjtöm rá az erőt és a sztorikat...