Mostanában nyűgösek a fürdéseim. Nem értem én sem, hogy miért, valószínűleg, volt a napokban egy rossz élményem, ezért nem érzem magam biztonságban a kádban. Pénteken úgy volt, hogy elmegyünk Anyával Lindi nénihez, de mégsem jött össze a dolog. Szóval, maradtunk kettesben, amíg Apa meg nem érkezett. Szombaton aztán bepótoltuk az előző napi elmaradt társaságot, mert Anya két barátnője is meglátogatott bennünket. Barbi néni egy roppant színes ruhában érkezett, elmondása szerint, azért, hogy nekem minél feltűnőbb legyen, ami sikerült is neki. Anna néni a párja nélkül érkezett, mert neki más elfoglaltsága volt. Mind a ketten aranyosak voltak, és kaptam tőlük egy bábut, akit Kakadudu-nak neveztek el. Barbi néni énekelt nekem, és bábozott, nagyon jól éreztem magam aznap. Természetesen, szórtam is a mosolyokat szerte és széjjel, pedig - állítólag - hamarosan eljön majd az az időszak, amikor kicsit bizalmatlanabb leszek a többiekkel. Remélem, nekem ez kimarad az életemből. Anyáék két dolog miatt is izgultak mostanság. Az egyik, hogy tegnap megkaptam a három hónapos oltásokat. A doktor néniék pont addigra értek oda, mire éhes lettem, ezért már a szurik előtt "eladtam a lakást". Hamar túlestünk a dolgon, igazából nem is fájt annyira. A kezdeti fertőtlenítő fújás volt hideg a lábamnak, ezért kezdtem el sírni. A doktor néni azt mondta, elképzelhető, hogy be fog pirosodni a helye, és lázam is lehet, de mostanáig egyiket sem éreztem. Megnézte a hízási adataimat, és nem volt boldog attól, amit látott. Azt mondta, hogy éppen a határon gyarapodok, és ha ez így megy tovább, valamilyen megoldás után kell nézni. Majd meglátjuk, és nem izgulok nagyon. Az anyatej finom, a súlyom pedig 5385 gramm mostanság.

A másik izgalmas dolog a Karácsony. Nekem ez lesz az első igazi, bár, az első igazi, szerintem, a jövő évi lesz. Az ideit a nagyiéknál töltjük vidéken, ahová ma reggel indultunk. Anyáék azt mondták, az oltás miatt várjunk egy éjszakát, és ha minden rendben, csak akkor keljünk útra. Minden rendben volt, szóval útra keltünk. Mivel hosszabb időre rendezkedünk be a nagyiéknál, több mindent kellett vinni, mint egy hétvégi látogatás alkalmával. Emiatt Keresztanyu be sem fért a kocsiba, igaz, ő már vonattal elutazott néhány napja. Apának kb. tizennégyszer kellett fordulnia a lakásban lévő holmi és a kocsi között, hogy mindent berakjon. Még szerencse, hogy a földszinten lakunk, így annyira nem macerás neki a dolog. Mivel helyhiánnyal küzdöttünk, ezért az Apa melletti ülést is megtöltötték Anyáék ajándékkal, táskával, szatyorral, szóval, a négylábúnak már csak Anya mellett volt helye a hátsó ülésen. Én is ott ültem a hordozóban, így mindenkinek jutott 40 cm, ezt kellett beosztani útközben. Az ebnek nem tetszett túlságosan a dolog, de én sem voltam elragadtatva a kialakult helyzettől. Igaz, mindenki túlélte a kalandot, de azért egy kicsit nagyobb hely jobb lett volna. Útközben Anyáék valamilyen rádióadón hallgattak három bácsit, akik aznap reggel régi zenéket játszottak, és nem egyszer Anyáék is dúdolták velük együtt a dalokat. Ilyenkor elgondolkoztam, hogy biztosan felnőtt akarok-e lenni? Remélem, én nem leszek ilyen nosztalgikus, ha olyan öreg leszek, mint Apa. A nagyiéknál, természetesen, ott volt a két kutya is, a barnábbik megint túllelkesedett, ahogy meglátott bennünket. A fehéret nemrég műtötték, remélem, minden rendben lesz vele. A pesti nagypapa nemrég érkezett meg, így az egész család együtt tölti a Karácsonyt. Jövő héten erről is beszámolok majd...