Megint híztam 40 grammot, így már alulról kezdem súrolni az 5 kilót (4925 gramm). Ennek, nyilván, örülnek Anyáék, mert gyarapodom szépen, másrészt viszont nem lehet egyszerű cipelni engem a karjukban. Pedig még egy ideig igényelni fogom, az biztos. Múlt hét kedden ott hagytam abba, hogy éppen a doktor nénihez siettünk ultrahangos vizsgálatra. A fejemet, a csípőmet és a hasamat vizsgálgatta meg a doktor néni, én pedig élveztem a helyzetet. Pedig Anya megint félt egy kicsit, hogy nem fogom kibírni sírás nélkül, de tudhatná, hogy én szeretem megtapasztalni az új dolgokat, ezért felesleges volt izgulnia. Egy kicsit mosolyogtam mindenkire, és már túl is estünk a dolgon. Az az igazság, hogy én csupa kedves emberrel vagyok körülvéve, amit elfogadok, szeretek. Anyáék is tök aranyosak velem, a végtelenségig képesek ringatni, ha éppen arra van szükség. Márpedig néha arra van szükség, mert olyan izgalmas a világ, nem szeretném a fél csecsemőkoromat a fejvédős ágyikómban leélni. Sokkal jobb nézelődni a lakásban, észrevenni a lámpákat, a szekrénysort, a berendezést. Kiszúrtam már, egyébként, egy barna szőrös négylábút is, de nem tulajdonítok neki nagy jelentőséget. Majd fogunk mi még játszani egymással, ha ő is szeretne. Minden kerek, igaz, a hétvége megint kalandosra sikerült.

Anyának megfájdult a foga, és már nem nagyon bírta tovább, ezért szombat este elmentünk egy fogorvoshoz a Belvárosba. Ettem egy nagy adag anyatejet, mert tudtam, hogy ennek a fele sem lesz tréfa, betettek Anyáék a babakocsiba, felöltöztettek, majd az autóban úgy döntöttem, amíg nem történik semmi izgalmas, durmolok egyet. Apa közben háromszor is megmutatta nekem a Kempinsky Hotelt, mire le tudta tenni az autót. Onnan újra babakocsizás következett a hangos külföldiek között, majd nyugalom, levetkőzés, nézelődés volt a dolgom. Anya bement, csináltak neki röntgent, majd elmulasztották a fájdalmát. Sajnos, a sok anyatejnek, azt mondják, vannak káros hatásai. Közben Apa szórakoztatott, ringatott, és sokan jöttek oda hozzám megcsodálni engem, hogy mennyire szép vagyok. Aznap este cumiból kaptam anyatejet, jó volt az is, de nem az igazi. A hétvége többi része - viszonylagos - nyugalomban telt, aztán jött a hétfő: az oltások napja. Két szurit is kaptam a doktor nénitől, egyiket az egyik, a másikat a másik combomba. Nem mondom, hogy nem fájt, ennek jelét is adtam. Kicsit sírtam, mert nem kellemes, ha az ember lányának bökdösik a comjait. Persze, értem én, hogy ez szükséges, de akkor sem jó. Szerencsére, nem pirosodtak be a szurik helyei, és be sem lázasodtam. Stramm kiscsaj vagyok, mit nekem néhány tűszúrás. Ma pedig újra kedd van, és úgy néz ki, hogy a hétvégén megteszem életem első nagyobb autós kirándulását a nagyszüleimhez. Remélem, addigra meggyógyulnak, mert nem szeretném az ágyat nyomni egy hét múlva...